Szent Flórián vértanú, a védőszent

Szent Flórián /Florianus/ a III. század második felében született Cesiaban /ma Zeiselmauer/.Fiatalon áll be katonának a római császár hadseregébe. Gyorsan haladt előre a katonai pályán és hamarosan magas tisztséget nyert el. Az ifjú Flórián Pannónia /a jelenlegi Magyarország területét is tartalmazó római tartomány neve/ közelében, Caecia erődjének lett a parancsnoka.A római hadseregben ebben az időben már többen voltak keresztények, hitüket – a véres és vad keresztényüldözések miatt – mélyen titkolva. Flórián megismerve Krisztus tanítását, hamarosan felvette a keresztséget. /Korabeli feljegyzések szerint akkoriban történt a Szent-Flóriánhoz kapcsolódó csoda. Ez alkalommal Caecia erődjében veszedelmes tűzvész pusztított. A hatalmas tűzzel szemben szinte tehetetlenül álltak az emberek és reménytelenül küzdöttek ellene. Flórián imádságára azonban a tűzvész hamarosan megszünt./ Flórián nem sokáig töltötte be előkelő parancsnoki állását. Diocletianus és Maximinianus császárok uralkodása alatt fellángolt ismét a keresztények elleni gyűlölet és az üldözés. Flórián lemondott előkelő tisztségéről és visszavonult birtokára Laureacum vidékére. /Laureacum város Noricum fővárosa volt, melyet ma Lorchnek neveznek Felső-Ausztriában./ Rövidesen a kegyetlen keresztényüldözés már Noricum tartományra is kiterjedt. Noricum tartomány prefektusa Aquilius különösen érdemessé akarta tenni magát a kegyetlen Diocletianus kegyeire, ezért a legnagyobb gyűlölettel hajtotta végre a császár rendelkezéseit. Amikor Flórián hírét vette a kegyetlen üldözéseknek, hősies elhatározással sietett a legveszélyeztetettebb helyre, Laureacumba. Amint az életben, a halálban is példaképe akart lenni az üldözött keresztényeknek. A város határában találkozott a római katonákkal, akik éppen keresztények felkutatására indultak. A katonák közül sokan korábbi alárendeltjei, vezetőik pedig tiszttársai voltak. Flórián is, és a csapat is örült a véletlen találkozásnak. A katonák örömmel újságolták, hogy az isteni császár parancsát hajtják végre, most is keresztények után kutatnak. Flórián örömtől sugárzó arccal mondta nekik: „Mit kerestek keresztényeket és fáradtok hiába, ne is menjetek tovább, itt vagyok én, én is Krisztus híve vagyok!” Nem akartak hinni a fülüknek a katonák. Végül belátták, hogy Flórián komolyan beszél, megkötözték és a helytartó elé vitték. Aquilius a helytartó megrökönyödött, amikor megkötözve látta maga előtt a neves római tisztet, a barátját. Miután kérését, majd parancsát is megtagadta Flórián, hogy áldozzon a pogány isteneknek, kegyetlen kínzással akarta jobb belátásra bírni. Aquilius látva fáradozásának eredménytelenségét, kimondja a végső ítéletet: „Vigyétek a folyóhoz, kössetek malomkövet a nyakára és vessétek a habokba!” A katonák, Flórián agyonkínzott testét – a parancsnak engedelmeskedve – az Enisium / Felső-Ausztriában/ folyóba vetették /a feljegyzések szerint 304. május 4-én/. Holttestét egy Valéria nevű jámbor asszony emelte ki a folyóból és eltemette. A legenda szerint a szent sírjánál sok csoda történt. A későbbiekben Szent Flórián ereklyéit elvitték Rómába, ahol Szent Lőrinc templomában helyezték el. Kázmér a lengyel király kérte III. Lucius pápától az ereklyéket. Így került az ereklyék egy része Krakkóba 1883-ban, ahol a székesegyházban helyezték el. Azóta Ausztrián kívül Lengyelország is védőszentjei között tiszteli Szent Flóriánt.

A kéményseprőipar és védőszentje

A kéményseprő mesterség korábban szinte nem is ipar, hanem inkább tűzvédelmi tevékenység. A gyakori tűzvészek okozta csapások ellen a városi hatóságok, földesurak szívesen veszik, fogadják a kéményseprőket és nem csupán letelepedési engedélyt, de kiváltságokat is kapnak /pl. reáljog/. A kéményseprési reáljog a szokásjogból keletkezett és ezt a szokásjogot a későbbi közigazgatási joggyakorlat is elfogadta. Hazánkban először olasz, majd szász vándorkéményseprők telepedtek le. Magyar kéményseprők nevével csak a XVIII. század közepén találkozunk. Minél inkább nyilvánvalóvá vált a kéményseprés tűzvédelmi jellege, minél jobban érvényre jutott a kapcsolódó felelősség, annál jobban igyekeztek a hatóságok a kéményseprőipar gyakorlását a köz érdekében végzendő hivatássá alakítani. A történeti fejlődés során a kéményseprők maguk is közös céljaik elérésére, szakmai és gazdasági érdekeik védelmére, iparuk egészséges fejlődésének biztosítására – először 1748-ban családokba, a céhekbe tömörülnek /1748. február 1. győri, július 15. budai céh/. A céheket, megalakításukat követően hamarosan megkeresztelték, védőszentet kaptak. Így Szent Flórián a tűzoltók után, a kéményseprők és a kéményseprőipar védőszentje is lett. A céh védőszentje példaképe volt a céh valamennyi tagjának. A védőszent ünnepe, ünnepe volt a céhnek. A hazai kéményseprőiparban dolgozókat egységbe tömörítő /korábban társulás, társaság/ szervezet 1989. év végén átalakult. Létrejött a Magyarországi Kéményseprők Országos Egyesülete, amely 1990. január 2-ával megkezdte működését! Az Egyesület május 4-ét /a vértanú halálának napja, jelenlegi naptári névnapja is/ egyesületi ünnepnapnak választotta.

Összeállította:

Kocsis Attila a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége tiszteletbeli elnöke

Összeállítás készült az alábbi szakirodalmak felhasználásával:

  • ft. Unterreiner Károly káplán, hittanár: Szent Flórián, a védőszent /tanulmány 1933./
  • dr. Vavrinecz Dezső székesfővárosi főkönyvtáros: A céhvilág általában /tanulmány 1932./
  • Csanád Béla: Védőszented példaképed /Ecclesia, Budapest, 1987./